Quantcast
Channel: Opel – HUNGAROAUTO.HU
Viewing all articles
Browse latest Browse all 11

25 év, három generáció, 50 ezer autó

$
0
0

Egy angyalföldi gumijavító műhelyből indult, s hamar ez egyik legismertebben csengő nevű Opel-kereskedéssé vált, s ma már számos egyéb márka forgalmazása mellett több lábon álló – és több márkával piacvezető – családi vállalkozás. A Schiller Autócsalád idén 25 éves, ez idő alatt majd’ egymillió autót javítottak és 25 ezer használt, valamint 50 ezer új autót értékesítettek.

„Schiller Opel, a szerviz szuper” – ki ne emlékezne erre a szlogenre, ami sokaknak beégette a Schiller nevet az emlékezetébe és kötötte erősen össze az Opel márkával. Kevesebben tudják talán, hogy ez a szlogen Szenes Ivánnak, megannyi sláger híres sorait jegyző kiváló szövegírónak köszönhető.

schiller-opel-epuletDe ne ugorjunk ennyire előre.

A történet 25 évvel ezelőtt kezdődött, erről Schiller Gábor cégvezető beszélt. „A Schiller cégcsoport története érdekesen indult. Családunk tradicionális kereskedő család, igaz, nagypapámnak még cipészműhelye volt a Rákóczi út 55 alatt. A mai céget édesapám alapította, de abban az időben, amikor még szó sem lehetett arról, hogy egy magánvállalkozó autóval kereskedjen” – meséli a cégvezető-tulajdonos, hozzátéve, hogy az autók szeretetével nagymama testvére fertőzte meg az apát, Schiller Pétert. A nagybácsinak azonban nemcsak az Autókernél voltak ismerősei: a legjobb barátja Szenes Iván volt, így szinte adott volt, hogy tőle származik a fentebb említett szlogen is.

A Schiller „autósgeneráció” első tagja, Schiller Péter a Bánki Donát Műszaki Főiskola 1969-es elvégzése után friss diplomával az AFIT Wartburg-Trabant-Skoda szervizében lett munkafelvevő a Nagytétényi úton. Az AFIT-nál eltöltött 12 év után önállósította magát, de csak gumijavításra kapott iparengedélyt, mivel akkoriban megszabták, hány autójavító kisiparos lehet Budapesten. Így hát a nyolcvanas évek elején megalapította az első saját vállalkozását, a gumiszerelő műhelyt, amit később eladott, de a mai napig is működik a Váci út 174-ben.

Első műhelyét 1983-ban sikerült megnyitnia a Dráva utca 18-22 alatt autó- és gumiszerelésre, futóműbeállításra, majd a sorsdöntő fordulat ’88-ban következett be, amikor Schiller Péter az ipartörvényben talált egy passzust, hogy az iparos az általa feljavított berendezések adás-vételével is foglalkozhat. Így lett autókereskedő, és nyitotta meg a Dráva utca 17-ben, a használtautó telepet. A következő évben pedig híre járt, hogy az Opel gyárat akar Magyarországon, és hogy franchise partnert keres, ezért rögtön felvette a kapcsolatot a képviselettel.

„A szerződést az elsők között 1991 áprilisában kötöttük meg, bár volt egy kis izgalom előtte: ketten voltunk versenyben az AFIT Klapka utcai autójavítójával, de az Opel végül egy családi vállalkozást választott” – emlékszik vissza a cégalapító fia, Schiller Gábor, aki éppen azóta dolgozik a vállalatnál, hogy az Opellel szerződést kötöttek. A szerződés után, még 1991-ben 225 új Opelt – Kadettet – adott el a cég, a következő évben pedig már 650-et.

„Az Opel forgalmazást a Váci útra nyíló Föveny utcában kezdtük, mégpedig meglehetősen romantikus körülmények között. Az első Szentgotthárdon készült Opel Astrákat egy sátorból értékesítettük, hiszen csak 1994-ben építettük meg a Váci út 113. alatt a szalonunk első részét, amit két év múlva egy nagy, 27 állásos alagsori javítóüzemmel bővítettünk, ahol az Opel és Chevrolet márkaszervizünk működik” – sorolja a kezdeti lépéseket Schiller Gábor, hozzátéve, hogy az ezredforduló környékén még ez a 27 állás is kevésnek bizonyult, és a közelben még tíz szervizállást kellett bérelniük.

Az ötszintes Váci úti központ ugyanis annyi autót adott el, hogy szükség volt a kiegészítő szervizkapacitásra. Az első és a másodgenerációs autókereskedők – Schiller Péter és Gábor – ugyanakkor már akkor is messzire tekintettek. Nem elégedtek meg az autók eladásával, és a szervizzel, hanem a Fáy utcában béreltek egy – hamar szűknek bizonyult – helyet a karambolos üzem számára.

A Schiller Opelből pedig lassacskán egy egész cégcsoport lett. A Porsche Hungariával 2002-ben kötött szerződés révén a Skodával bővült a márka-paletta, és akkor kapták meg a Volkswagen márkaszerviz jogot is: az erre a célra létrehozott Skoda Schiller Újpalotán a Pólus Center közelében várja az ügyfeleket, ahol közel tíz éve Weltauto értékesítési pont is üzemel.

A következő évben a külső Váci úton alakult a Toyota Schiller valamint az újpesti Fóti úton egy 9100 négyzetméteres telken létrehozták Budapest legnagyobb, 50 autó egyidejű fogadására alkalmas szakműhelyét, ahol a márkafüggetlen karambolos centrum karosszéria műhelye mellett működik a szintén márkafüggetlen Bosch Car Service is.

Néhány év szünet után, 2009-ben a cég az M3 autópálya bevezetőjénél megvásárolta a Fiat kereskedést, ahol haszonjármű értékesítő és karbantartó központot hoztak létre és rövidesen elindult a Fiat személyautók forgalmazása és szervizelése is. Amint Schiller Gábor mondja, „bár éppen a világválság első évében hoztuk meg a döntést, a cégcsoportot végül is ez az egység rántotta ki a válság okozta mélyrepülésből, mert a haszonjárművek forgalma hamarabb indult meg, mint a személyautóké. Az utóbbi időszakban évente több mint 300 Fiat haszonjárművet adunk el ott évente.”

Nyáron lesz három éve, hogy megkezdte a munkát Scwechaton a Schiller csoport osztrák leányvállalata. A Schiller Automotive GmbH azonban nem kereskedő, hanem autókölcsönző cég és a bécsi repülőtérre érkező utazókat szolgálja ki. Az osztrák vállalkozás magyar elődje a cégcsoport által 2007-ben Budapesten alapított Bér-Elek kölcsönző, amelynek hosszú távra kiadott flottája 600 autóból áll. A rövid távra, legfeljebb fél évre bérbe adható flotta darabszáma sem kicsi, hiszen főszezonban nem ritkán meghaladja a 250-et is.

Mivel az üzlet olyan, mint a bicikli – ha nem megy előre, felborul –, Schiller Gábor további terveket szövöget, amelyek közül elsőként a család harmadik generációjának megjelenése várható. A cégvezető 22 éves fia a tervek szerint az egyetemi tanulmányai mellett ősztől részt vesz a cégcsoport munkájában.

Forrás: PressPresso

(Ezt a cikket 34 alkalommal tekintették meg.)


Viewing all articles
Browse latest Browse all 11

Latest Images

Trending Articles